Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Navracsics: Bevált a járási rendszer működése

Alapvetően bevált a járási hivatali rendszer működése, fennakadások országos szinten sem tapasztalhatók - jelentette ki Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden Oroszlányban, a járási hivatal megtekintése után tartott sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2013-04-02 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190513
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:56:01.986515, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tárcavezető elmondta: országosan is ajánlható az gyakorlat, melyet a Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízott, Czunyiné Bertalan Judit vezetett be, miszerint a kormányhivatal szakigazgatási szervei a járásokban kitelepült ügyfélfogadást tartanak, közelebb hozva az ügyintézés lehetőségét a kisebb településen élőkhöz.

A miniszter ismertette, hogy bár az okmányiroda reggel nyolctól a polgárok rendelkezésére áll, a tapasztalatok szerint a nagyvárosokban még mindig a munkaidőben történő ügyintézés a gyakoribb. "Az ügyfélszokásokban a járási hivatalokban indult meg áttörés, itt már az ügyfelek harminc százaléka munkaidőn túl érkezik" - fogalmazott Navracsics Tibor.

A miniszter Oroszlány után Kisbér járási hivatalát kereste fel, majd a gyermekbarát kihallgatószobát tekintette meg Tatabányán, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságon.

Kapcsolódó elemek