Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Magyarország szorgalmazza, hogy a szerződés mielőbb hatályba lépjen"

Magyarország üdvözli, hogy az ENSZ-államok többsége elfogadta a hagyományos fegyverek kereskedelmét korlátozó nemzetközi megállapodást, és ezt a világszervezet keretei között tették - közölte Kaleta Gábor, a tárca sajtófőosztályának vezetője kedd este az MTI-vel.


Dátum: 2013-04-03 08:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190521
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:56:04.955808, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ENSZ Közgyűlése kedden elfogadta a világ első olyan szerződését, amely szabályozza a hagyományos fegyverek szinte teljes arzenálját, beleértve a lőszereket és a robbanószereket is, és az emberi jogi szerződésekben meghatározott alapelveket megszegő államoknak megtiltja a fegyverszállításokat.

A 193 tagú testületben a szerződés, amelynek célja a hagyományos fegyverek évi 70 milliárd dolláros forgalmú piacának a szabályozása, 154 támogató és 3 elutasító szavazatot kapott, 23 ország pedig tartózkodott.

A közgyűlés az után döntött a szavazás megtartása mellett, hogy Irán, Szíria és Észak-Korea a múlt csütörtökön megakadályozta, hogy a szerződést, konszenzussal fogadják el. Ez a három ország a közgyűlésben nemmel szavazott.

Az ENSZ március 18. és 28. között tartotta a fegyverkereskedelmi szerződésről (Arms Trade Treaty, ATT) szóló zárókonferenciát.

A legjelentősebb fegyverexportőrök közé tartozó Oroszország és Kína tartózkodott a voksolásnál.

Kaleta Gábor hangsúlyozta: Magyarország szorgalmazza, hogy a szerződés mielőbb hatályba lépjen, és arra törekszik, hogy minél gyorsabban ratifikálja.

Fontosnak nevezte, hogy a jelentős fegyverexportáló országok nemcsak elfogadták a megállapodást, hanem társszerzői is voltak, és a szerződés hatálybalépésével "felelősségteljesebbé, átláthatóbbá válik a fegyverkereskedelem", ami hozzájárul a nemzetközi biztonság erősítéséhez.

Kapcsolódó elemek