"Kétségbeesett és felháborító a szocialisták ötletelése"
Képmutatás képmutatás hátán, amit a baloldal a rezsicsökkentéssel művel, ahelyett, hogy egyszer az életben a magyar emberek mellé állna - olvasható Németh Szilárd, a rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport vezetőjének szerdai közleményében.
Dátum: 2013-04-03 16:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190547
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:56:14.540777, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tájékoztatás szerint a rezsicsökkentés minden magyar család számára segítség. Nem a rezsicsökkentéstől, hanem a rezsiemeléstől kellett volna megvédeni őket, de ehelyett a Gyurcsány-Bajnai-kormányok háromszorosára emelték a gáz és kétszeresére a villany árát - teszi hozzá, egyúttal emlékeztet: "akkor nem hoztak létre szociális alapot a bajbajutottaknak, sőt a rezsi mértékét negyedévente megemelték". Egyszersmind felháborítónak tartja a fideszes képviselő, hogy a baloldal most éppen azokat próbálja hergelni, akik a Gyurcsány-Bajnai-kormányok megszorításai miatt elszegényedtek, és emiatt az elmúlt években nem tudták fizetni a brutális energiaárakat.