Irak: összecsapások, Szaddám-felvétel, égő olajvezeték
Először kerültek nehéz helyzetbe Irakban az ott szolgálatot teljesítő lengyel katonák: péntek hajnalban aknavető-támadás érte a közép-iraki Hilla település közelében lévő logisztikai táborukat.
Dátum: 2003-08-01 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13324
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:38:22.864226, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Összesen öt aknagránát csapódott be a táborba, a támadásban azonban senki se sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett - közölte Eugeniusz Mleczak, a lengyel védelmi minisztérium szóvivője Varsóban. Embereink azonnal fedezékbe húzódtak, egy amerikai különleges alakulat és a rendőrség pedig a támadók üldözésére indult - tette hozzá a szóvivő.
A pénteki támadás volt az első, amely a lengyel kontingens ellen irányult. Irak középső - síita többség által lakott - övezetében tucatnyi ország mintegy 9200 katonája három dandár kötelékében szolgál majd szeptembertől lengyel parancsnokság alatt, köztük a magyarok is.
Az iraki békefenntartáshoz ígért magyar szállító zászlóalj több mint ötven fős előkészítő részlege kedden foglalja el végleges állomáshelyét a Bagdadtól mintegy 100 kilométerre délre lévő Hillában, míg a teljes 300 fős magyar zászlóalj augusztus közepén érkezik meg.
Pénteken támadás ért amerikai katonákat is: két iraki támadó meghalt és több amerikai katona megsebesült az iraki Fallúdzsa közelében történt incidensben, amelynek során négy iraki férfi páncéltörő rakétagránátokat lőtt ki, majd Kalasnyikov gépkarabélyokkal és pisztolyokkal nyitott tüzet egy amerikai katonai konvojra. A négy támadó közül kettőnek sikerült a helyszínről elmenekülnie.
Szintén szemtanúk mondták el, hogy az amerikaiak három személyt őrizetbe vettek az incidens után, és a közeli al-Habbáníja táborba szállították őket.
Péntekre virradóra két lövegtámadás is érte az amerikai erőket a Bagdadtól hatvan kilométerre északkeletre lévő Baakúba település repülőtere közelében, de nem okoztak veszteségeket.
Újabb, Szaddám Huszein volt iraki elnöknek tulajdonított - s állítólag öt nappal ezelőtt készült - hangfelvételt tett közzé pénteken az al-Dzsazíra katari központú arab műholdas hírcsatorna. Az üzenetben Szaddám Huszein arra szólítja fel az irakiakat, hogy óvják meg az állam és egykori pártja, a Baasz Párt javait, "amíg a dolgok rendeződnek", és fogjanak össze még azokkal az irakiakkal is, akik "elárulták a nemzetet" az amerikai-brit koalícióval együttműködve.
Olajvezeték lobbant lángra az észak-iraki Baidzsi olajfinomító közelében, miután helyi idő szerint csütörtök este 20 órakor robbanást hallottak a környékbeliek. Pénteken reggelre már hatalmas füst vette körül az égő olajvezetéket, amelyet így megközelíteni sem lehet. A Szaddám Huszein híveinek tulajdonított szabotázsakciók keresztülhúzták azokat az amerikai-brit számításokat, hogy mielőbb újraindítsák az iraki kőolajexportot.
Irak újjáépítéséhez 50 és 100 milliárd dollár közötti összegre lehet szükség a következő két-három évben - közölte Paul Bremer, az arab ország ideiglenes amerikai polgári kormányzója a CNBC amerikai tv-csatornával. Véleménye szerint mindaddig anyagilag támogatni kell Irakot, amíg az ország olajiparának termelését nem sikerül a háború előtti szintre emelni.
Az amerikai kormány azt akarja, hogy ha élve elfogják Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnököt, akkor ne egy nemzetközi törvényszék, hanem iraki különleges bíróság ítélkezzen felette emberiesség elleni bűntetteiért - írta pénteki számában a The New York Times.
A mostanáig Amerika-pártinak tartott Saríf Ali bin Huszein iraki trónkövetelő az al-Haját című arab nyelvű napilapban pénteken élesen bírálta az amerikai megszálló hatalom magatartását. "Az amerikaiaknak talán valóban vállukra kellett venni a biztonság, az olajügyek és a külpolitika felelősségét, de azt mégis helytelenítjük, hogy az egészségügy, az oktatás, a mezőgazdaság és a
vízellátás területén is ők legyenek az illetékesek" - mondta.
Az Egyesült Államok és Jordánia előzetesen egyeztette, hogy Ammán menedéket nyújt Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök két legidősebb lányának és kilenc unokájának - erősítették meg csütörtök este Washingtonban. Nabíl as-Saríf jordániai tájékoztatási miniszter az amerikai televíziós állomásoknak adott nyilatkozatában humanitárius indokokkal magyarázta a két legidősebb lány, Ragd és Rana befogadását. A két nő annak idején két fivérhez, Huszein Kámil Haszánhoz és Szaddám Kámil Haszánhoz ment feleségül. 1995-ben a házaspárok gyermekeikkel Jordániába menekültek, s ott terveket szőttek Szaddám Huszein uralmának megdöntésére. 1996 februárjában hazacsalogatták őket Irakba, s a férjeket kivégezték. A két asszony azóta a világtól elzárkózva élt, gyakorlatilag házi őrizetben.
MTI - fidesz.hu