Van forrás a rendkívüli helyzetek elhárítására
Magyarországon gyakorlatilag az összes folyó és patak árad. A belvízzel elöntött területek nagysága is folyamatosan nő. Már három balatonnyi területet borít víz az országban.
Dátum: 2013-04-04 10:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190561
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:56:19.641091, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országos Vízügyi Szolgálat fokozott járőr- és felügyelő szolgálatot rendelt minden folyó mentén – mondta Giró-Szász András –, valamint kiemelt figyelmet kap a belvízi helyzet is. Összesen 209 szivattyútelep dolgozik a belvizek elvezetésén, tegnap estig 26 millió köbméter vizet vezettek el – jegyezte meg. 12 vízügyi igazgatóság érintett a védekezésben – fűzte hozzá. A kormányszóvivő elmondta, hogy az Országos Vízügyi Igazgatóság létrehozott egy irányítótörzset, amely összehangolja és koordinálja a munkát, valamint információval látja el a közmédiát is. Hozzátette: egy megállapodás keretében a közmédia részletesen beszámol minden hírműsorában az árvíz és a belvíz védelemről.
Jelen pillanatban, a 150-160 ezer belvízzel elöntött hektárnak durván a fele vető- illetve szántóföld – szögezte le. A vízügyi igazgatóságok és a katasztrófavédelem mindenhol ott van és mindent megtesz a kár megelőzse és enyhítése érdekében, kiegészülve a rendőrséggel és a honvédséggel az élet- és a vagyonvédelem is 100 százalékosan teljesül – mondta a kormányszóvivő. Giró-Szász András a műsorban kifejtette, hogy a korábbi példák ösztönözték a magyar kormányt, hogy az elmúlt két évben 250 milliárd forintot költsön árvízvédelemre, ez a beruházás járult hozzá nagymértékben ahhoz, hogy még ahol harmadfokú készültség is van, kevésbé veszélyeztet az árhullám, mint korábban. Ha bármilyen rendkívüli helyzet adódna lenne forrás az elhárításra és a védekezésre – tette hozzá.