Együttműködési keretmegállapodást kötött Budapest és Pest megye
Együttműködési keretmegállapodást kötött csütörtökön Budapest és Pest megye önkormányzata területfejlesztési elképzeléseik összehangolására.
Dátum: 2013-04-04 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190562
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:56:20.024153, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A dokumentum aláírói, Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes és Szűcs Lajos, a Pest megyei közgyűlés elnöke az eseményt követően elmondták: az együttműködés célja, hogy a Budapest és Pest megye alkotta térség Közép-Európa egyik legversenyképesebb, élhető központjává váljon. A térségnek jelenleg is meghatározó a szerepe az országban, mert az itt élő emberek termelik meg a nemzeti jövedelem csaknem felét, és a társadalmi, gazdasági folyamatok összefonódása szükségessé teszi a fejlesztések összehangolását.
A politikusok kitértek arra, hogy korábban a főváros és Pest megye gyakran keveredtek valóságos harcba egymással a EU-s pénzek elnyeréséért, eközben a közigazgatási határt a felek egyfajta áthatolhatatlan betonfalként értelmezték, de ez a fajta területfejlesztési gyakorlat kudarcot vallott. Most viszont a stratégiai együttműködés, a jó partneri viszony nyomán lehetővé válik, hogy a 2014 és 2020 közötti időszakban hozzáférhetővé váló, hozzávetően összesen 7300 milliárd forint uniós forrásból a térség minél nagyobb arányban részesüljön, és ezáltal a fejlődése felgyorsulhasson.
A következő hónapokban szakmai egyeztetésekkel készítik elő többi között az utak felújítását, a közművezetékek korszerűsítését célzó feladatok összhangjának megteremtését, a gazdasági fejlesztéseket. Külön hangsúlyt kap az újabb munkahelyek létesítése is, mert - ahogy szó volt róla - Budapesten és az agglomerációban az országos átlagnál ugyan jobbak a foglalkoztatási mutatók, de Pest megye egyes távolabbi kistérségében kevés a munkaalkalom, nehezebb a megélhetés.