Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szalay: Az emberek várják, hogy kifejezhessék véleményüket

Jász-Nagykun-Szolnok megyében eddig mintegy húszezer aláírás gyűlt össze a rezsicsökkentés megvédése érdekében, a tapasztalatok szerint az emberek várják, hogy ily módon kifejezhessék véleményüket - mondta Szalay Ferenc fideszes országgyűlési képviselő, Szolnok polgármestere csütörtökön sajtótájékoztatón a városban.


Dátum: 2013-04-04 16:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190580
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:56:26.323274, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus hozzátette: az aláírók egyben kíváncsiak arra, miként alakul a továbbiakban a szolgáltatói díjak mérséklése, mert "a 10 százalék nagy öröm", de ezzel együtt szeretnének további csökkentéseket. Szalay Ferenc jelezte, nyárig például eldől, hogy a hulladékszállítás, illetve a víz- és a csatornaszolgáltatás díjainak tízszázalékos csökkentése miként valósítható meg.

A képviselő szólt arról, hogy Szolnokon a többi között a Széchenyi városrészben, az Ispán körúti vagy a Városmajor úti lakótelepen sokan laknak olyan lakásokban, amelyek rezsijének a kifizetése nagy problémát jelent. Kérdésre válaszolva elmondta: a szolnoki országgyűlési választókerület 15 településének mindegyikében gyűjtik az aláírásokat, több száz aktivista közreműködésével.

A Fidesz március 20-án indította el Budapesten aláírás-gyűjtési akcióját a rezsicsökkentés megvédése érdekében, azt kérve az emberektől, álljanak ki mellette, támogassák a párt és a kormány elképzeléseit. Az áram, a földgáz és a távhő árát január 1-jével csökkentették tíz százalékkal, a továbbiakban a víz- és a csatornaszolgáltatási, valamint a szemétszállítási díjakat is mérsékelnék.

Kapcsolódó elemek