Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szócska: Jelentős megtakarítást sikerült elérni

Jelentős megtakarításokat sikerült elérni az állami fenntartásába került kórházak szerződéseinek áttekintése után - mondta csütörtök este Londonban Szócska Miklós egészségügyi államtitkár.


Dátum: 2013-04-05 08:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190583
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:56:27.525332, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szakpolitikus, aki a londoni Magyar Kulturális Központ szervezésében találkozott Nagy-Britanniában dolgozó magyar orvosokkal, a beszélgetésen elmondta: a kórházak szerződéseinek átvizsgálása során két-háromszoros eltérések mutatkoztak például az egyes intézmények által vásárolt gáz beszerzési árai között.

A kórházi tartozásállomány negyede energia-közbeszerzésből adódott, és az átvétel után az "első körben" 29 százalékos megtakarítást sikerült elérni az ilyen jellegű beszerzéseknél - mondta az államtitkár.

Szócska Miklós nagyon nehéznek nevezte az átvett örökséget, ugyanakkor szavai szerint a helyzet az adott helytől függően változó. Egyes helyeken nagyon komoly hiánytünetek mutatkoztak, más intézmények pedig jól, vagy akár túlfinanszírozottak voltak, ezért nagyon nehéz az egyensúlyt eltalálni - mondta a késő estébe nyúló londoni beszélgetésen az egészségügyi államtitkár.

Kapcsolódó elemek