A magyar globális nyitás új eleme a vízdiplomácia
A magyar kormány külpolitikájának hangsúlyos eleme a globális nyitás, amelybe jól beilleszthetők a szakpolitikai területek, így például a vízdiplomácia - mondta a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón, amelyet Kovács Péterrel, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vízügyért felelős helyettes államtitkárával közösen tartott.
Dátum: 2013-04-05 08:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190585
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:56:28.240234, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Magyarország vízgazdálkodási szakmai potenciáljának és tudásának megismertetése láthatóbbá teszi az országot a világban - hangoztatta Takács Szabolcs.
Kovács Péter közölte, hogy a magyar vízügyi szakmának nagy hagyománya és kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszere van. A VM vízügyi helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy nem csak térségi kapcsolatokban kell gondolkodni, mivel a víz egyre inkább globális üggyé válik.
Magyarország megpróbálja feléleszteni azokat a hagyományos kapcsolatokat, amelyek korábban egyes afrikai, illetve ázsiai térségekhez fűzték. Több megkeresés is érkezett Magyarországra ezekből a régiókból - például Délkelet-Ázsiából -, hogy szívesen vennék magyar szakemberek részvételét helyi programok megvalósításában - mondta Kovács Péter.
Takács Szabolcs jelezte: az ilyen, korábban kialakult kapcsolatokat intenzívebbé lehetne tenni, amit a magyar diplomácia segíteni kíván.