Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Varga: Cél a kiszámítható gazdaságpolitika megteremtése

A német Bosch csoport tovább építi új központi bázisát Budapesten: a második ütem építése pénteken kezdődött, az épület alapkövét Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelenlétében tették le.


Dátum: 2013-04-05 12:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190595
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:56:31.966060, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fejlesztés két ütemének összértéke 2015-re eléri a 30 milliárd forintot. Az idén nyáron átadandó első épületbe, amelynek építése 2011-ben kezdődött, a Robert Bosch Kft. és a Bosch Rexroth Kft. összesen több mint 350 fejlesztő, értékesítő és adminisztrációs területen dolgozó munkatársa költözik.

Varga Mihály kiemelte: a kormány számára a legfontosabb cél a kiszámítható gazdaságpolitika megteremtése, a foglalkoztatás és a beruházások növelése. Elmondta, hogy a magyar gazdaság növekedésében az elmúlt tíz évben jelentős részt vállaltak a külföldi vállalkozások, azon belül pedig kiemelt partnerek a német befektetők.

Kapcsolódó elemek