Budai Gyula Moszkvába utazik a jövő héten
Jövő hét kedden Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára Moszkvába utazik. A háromnapos út célja az orosz-magyar kapcsolatok szorosabbra fűzése, illetőleg ennek keretein belül a megújulóban lévő magyar húsipar legjavának bemutatása a jövőbeli orosz üzleti partnereknek - olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium pénteki közleményében.
Dátum: 2013-04-05 13:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190604
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:56:35.242470, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tájékoztatásuk szerint a mostani termékbemutatóra a Gyulahús Kft, valamint a Kométa 99 Zrt. kíséri el a delegációt, illetőleg az Alföldi Garabonciás Kft., mely prémium juh- és kecskesajt termékeivel korábban Azerbajdzsánban is nagy sikereket aratott. Budai Gyula tárgyalásokat folytat Alexander Csernogorovval, az Oroszországi Föderáció Mezőgazdasági Minisztériumának miniszterhelyettesével. Az egyeztetés témája többek között a magyar-orosz mezőgazdasági kapcsolatok áttekintése, illetve a szeptemberben megrendezendő 2013-as OMÉK lesz, melynek Oroszország és Kazahsztán lesz a díszvendége - teszik hozzá.
A dokumentumban foglaltak szerint a magyar kormány és a szaktárca eltökélt célja, hogy az orosz piac igényeit kiszolgálva, többszörösére növelje a magyar élelmiszeripar kész- és félkész termékeinek exportját. Oroszországban az utóbbi időben rohamosan megnőtt a kereslet a magyar mezőgazdasági know-how iránt, illetőleg továbbra is előszeretettel vásárolnak vetőmagot, élőállatot, zöldségeket és gyümölcsöket a magyar termelőktől - mutat rá a szaktárca.
A Vidékfejlesztési Minisztérium elszánt abban, hogy a "keleti nyitás" keretében a már meglévő orosz piacainkon a magyar termékek arányát megsokszorozza, és elősegítse a magyar termelők újabb és újabb exportpiacokon való megjelenését - zárul a közlemény.