Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kárpátalja: sokaknak hátrányos a kishatárforgalom megszűnése

Kárpátalján sokak számára hátrányos az ukrán-magyar kishatárforgalom megszűnése, ezért az érintettek készek akár határozott tiltakozásba kezdeni, ha érdekeiket nem veszik figyelembe. Augusztustól azok a magyar határ mellett lakó ukrán állampolgárok is csak útlevéllel léphetnek be Magyarországra, akik eddig a 60 hrivnyába (kb. 3 ezer Ft) kerülő, kényelmesen kiváltható kishatárátlépővel utaztak a szomszédos országba.


Dátum: 2003-08-01 17:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13330
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:38:24.738918, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az útlevél ára ezzel szemben 200 hrivnya, ráadásul a hivatalosan megállapított 3 hónap helyett csak féléves várakozás után lehet hozzájutni az üres nyomtatványok hiánya miatt. A határ menti ügyekben illetékes magyar és ukrán meghatalmazottak csütörtökön megállapodtak, hogy nem zárják be, hanem kormányaik közreműködésével nemzetközivé minősítik az eddig kishatárforgalmat lebonyolító határátkelőket. Egyúttal leszögezték: mindent megtesznek annak érdekében, hogy a Magyarországon tanuló ukrajnai diákok még az idei tanévkezdés előtt megkaphassák útleveleiket - jelentette pénteken az Unian hírügynökség.

Tény viszont, hogy a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusa közel egy év óta rendszeresen felhívta a határ mellett élők figyelmét a kárpátaljai magyar és ukrán nyelvű sajtóban arra, hogy váltsák ki a világútlevelet, mivel Magyarország Európai Uniós csatlakozása miatt megszűnik a két ország között a kishatárforgalom.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek