Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb fideszes sikerek az időközin

Balogh Imre Ferenc, a Fidesz jelöltje kapta a legtöbb voksot a monori 1-es számú egyéni választókerületben vasárnap tartott időközi képviselő - választáson. Kövér István, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte az időközi polgármester-választást a Tolna megyei Regölyben, a Fidesz támogatásával indult jelöltet választották Túristvándi polgármesterévé.


Dátum: 2013-04-08 08:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190641
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:56:49.536964, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kövér István, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte az időközi polgármester-választást a Tolna megyei Regölyben

Budainé Vajk Ildikó elmondta: Kövér István 369, a független Makovics Erika Anna 130, a szintén független Jókai Jánosné 11 szavazatot kapott. A győztes, az önkormányzat jelenlegi Fidesz-KDNP-s alpolgármestere a voksok több mint 72 százalékát szerezte meg. A választáson 515-en vettek részt, öten érvénytelenül szavaztak. A 962 választásra jogosult 53,5 százaléka jelent meg az urnáknál. Az 1187 fős községben azért rendeztek az időközi választást, mert 2012. december 31-ével összeférhetetlenség miatt lemondott tisztéről Porga Ferenc (Fidesz-KDNP) korábbi polgármester, aki január 1-jétől a tamási járási hivatal vezetője.

A Fidesz támogatásával indult jelöltet választották Túristvándi polgármesterévé

A Fidesz és a Nemzeti Fórum Egyesület támogatásával indult Lakatos Tibor kapta a legtöbb szavazatot a vasárnap megtartott időközi polgármester-választáson a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Túristvándiban - tájékoztatta a település jegyzője vasárnap este az MTI-t. Szabó József elmondta: az előzetes eredmények szerint Lakatos Tibor 292 szavazatot szerzett, Bolla István és Bóné László független jelöltek 111, illetve 17 szavazatot gyűjtöttek össze. Az 575 választóból 425-en adták le szavazataikat, az érvényes voksok száma 420 volt. Túristvándiban azért kellett a választást megtartani, mert Lakatosné Sira Magdolna (Fidesz-KDNP) eddigi polgármestert január 1-jével a fehérgyarmati járási hivatal vezetőjének nevezték ki, ezért lemondott posztjáról.

Kapcsolódó elemek