Döntöttek Poroszlóról
Az adósságkiváltásról szóló egyeztetések eredményeként megszületett a döntés Poroszló ügyében is: az önkormányzat 234 millió forintnyi hiteltől szabadulhat meg.
Dátum: 2013-04-08 15:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190662
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:56:57.417019, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az előírtnál nagyobb mértékű jóváírások - például Eger esetében 50 helyett 60 százalékos adósságelengedés - azt jelzik, hogy a megye képviselői, politikusai eredményesen lobbiztak Heves megye érdekében. Poroszlóról szólva Nyitrai Zsolt elmondta: az ország 14 településén 2012 végéig nem fejeződtek be a tárgyalások, hiszen a beruházási hitellel is rendelkező önkormányzatok - melyek ezen fejlesztésekből hasznot remélnek majd -, külön elbírálás alá estek, így ezek az egyeztetések csak a napokban értek véget. Most azonban az említett körbe tartozó Poroszló számára is kedvező döntés született: az állam 234 millió forint kölcsöntől szabadította meg a települést, ez pedig a teljes hitelállományuk 60 százalékát teszi ki.
Bornemissza János, Poroszló polgármestere mindehhez hozzátette: sokan megijedtek, amikor a település kimaradt az első körből, de megnyugtató megoldás született, hiszen a beruházásra felvett kölcsön valóban hasznot hozhat, így az egyeztetések során ezt figyelembe kellett venni. A 234 millió forint pedig újabb fejlesztések elindításához nyújt segítséget: a tervezett energetikai beruházás megtakarítást hozhat, és hozzájárulhat a település kiegyensúlyozott gazdálkodásához.