BM: a rendőrség tiltani fogja az Adj gázt! elnevezésű felvonulást
Az Élet Menete Alapítvány 2013. április 21-én megemlékezést tart a holokauszt áldozatairól. A rendezvény célja a rasszizmustól és szélsőségektől mentes Magyarország építésének támogatása is. A Nemzeti Érzelmű Motorosok Egyesülete ugyanezen a napon kíván rendezvényt tartani. A rendezvény kijelölt időpontja, útvonalterve, valamint annak provokatív – Adj gázt! – elnevezése valamennyi jóérzésű embert sérti - írja hétfői közleményében a Belügyminisztérium.
Dátum: 2013-04-08 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190665
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:56:58.553404, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2