Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidesz: ha a baloldalon múlik, akkor ma nyugdíj sincs

Ha a baloldalon múlik, akkor ma nyugdíj sincs. Mint azt Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője elmondta: az idén két lépésben jóváírják az állami nyugdíjrendszerben elinduló egyéni számlákon a korábbi magán-nyugdíjpénztári befizetéseket. Szemben a baloldallal, amely mind a jelenlegi, mind a jövendő nyugdíjasok ellátását - a külföldi kézben lévő magánnyugdíjpénztárak érdekeit szem előtt tartva - veszélybe sodorta, a Fidesz fenntartható és működőképes nyugdíjrendszert alakított ki - olvasható a Fidesz keddi közleményében.


Dátum: 2013-04-09 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190693
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:57:08.454418, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint írják, a Gyurcsány-Bajnai szövetség az emberek nyugdíj-megtakarításait külföldi érdekeltségű magánnyugdíjpénztáraknak adta, az állami nyugdíjkasszát kiürítette, a nyugdíjakat már csak hitelekből tudta fizetni. Ha a baloldalon múlik, akkor ma nyugdíj sincs, sőt - ahogy azt Korózs Lajos is beismerte-, ha rajtuk múlna, akkor nyugdíjadót fizettetnének a nyugdíjasokkal.

Emlékeztetnek rá, a baloldal kormányzása alatt a 2008-ban induló nyugdíjak összegét 8 százalékkal csökkentette, egy havi nyugdíjat vettek el az idősektől, a válság kellős közepén magukra hagyta a nyugdíjasokat. A Bajnai-kormány alatt 7 százalékkal csökkent a nyugdíjak reálértéke, elmaradt a nyugdíjkorrekció. Ha a Fidesz nem lépett volna közbe, ma havi 16 ezer forintos nyugdíjadót kellene fizetnie egy átlagnyugdíjasnak és összeomlott volna az állami nyugdíjrendszer. A Fidesz-kormány Európa számos országával szemben a válság ellenére is meg tudta őrizni a nyugdíjak vásárlóértékét, sőt növelni is tudta azok összegét: 3 millió ember kapott magasabb nyugdíjat - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek