Királyi szakácsok versenye szombaton Nagyszakácsiban
Immár tizenegyedik alkalommal tartják szombaton a királyi szakácsok főzőversenyét a Somogy megyei Nagyszakácsiban, a rendezvényre tíz csapat nevezett - tudatta pénteken a főszervező. "Többen közülük a fő étkek mellett elkészítik a királyok reggelijét, és a böjti időszakban feltálalt étkekből is kerül az zsűri asztalára" - mondta Darabos Zsuzsanna.
Dátum: 2003-08-01 19:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13336
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:39:26.749456, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Beszámolója szerint a királyi szakácsok kemencében, nyárson, roston vagy bográcsban készítik majd az étkeket, amelyeket korhű, azaz Mátyás király korabeli fűszerekkel ízesíthetnek.
A rendezvény újdonsága, hogy az idén királyi borászt és királyi bort is választanak a reneszánsz kort idéző gasztronómiai különlegességek mellé.
A szakácsverseny mellett a "mesterségek udvarában" számos kézműves kínálja portékáit, a "népi udvarokban" pedig kedvükre ehetnek és ihatnak a látogatók.
A szakácsverseny előtt pénteki tartották a turizmusbarát polgármesterek fórumát, amelyen Somogy megye környező településeinek vezetői azt beszélték meg, hogyan mutassák be megye helyi sajátosságait, értékeit, különlegességeit.
MTI - fidesz.hu