"A BM és az irányítása alá tartozó szervek tisztességgel helyt álltak"
A Belügyminisztérium (BM) irányítása alá tartozó szervek a rendelkezésükre álló valamennyi erőforrást és humánkapacitást mozgósítottak a kialakult hóhelyzetben – hangsúlyozta Kocsis Máté, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke a grémium keddi ülése után, melyen a márciusi hóhelyzetről készült BM-jelentést elemezték.
Dátum: 2013-04-09 14:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190701
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:57:11.427192, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP-s javaslattal kapcsolatban a rendészeti bizottság elnöke elmondta: alapvetően a módosítás irányával egyet tudnak érteni, ugyanis a jövőbeni katasztrófahelyzetekben a módosítás alapján megelőzhetőek az olyan helyzetek, amilyeneket március 14-én tapasztalhattunk. „Éppen ezért átgondolásra alkalmasnak tartjuk a javaslatot” – tette hozzá.
A szocialista képviselő azon felvetésére, mely szerint vizsgálóbizottságot kellene létrehozni a helyzet alapos és kimerítő tárgyalására, Kocsis Máté úgy reagált: „a Magyar Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága széleskörű nyilvánosságot és politikai elérhetőséget biztosít”, így szükségtelennek látja egy másik grémium felállítását.
Az elmúlt két és fél órában a belügyminiszter a bizottság rendelkezésére állt, „megtárgyaltuk a hóhelyzetről szóló belügyminiszteri jelentést. Valamennyi feltett kérdésre Pintér Sándor válaszolt. Sőt, az ülést sikerült úgy lezárni, hogy további kérdése a képviselőknek nem volt”. A bizottsági elnök ugyanakkor jelezte, hogy a fentiektől függetlenül bármelyik képviselő betekinthet a BM jelentésébe.
A jelentés kapcsán Kocsis Máté elmondta azt is, hogy a BM irányítása alá tartozó szervek a rendelkezésükre álló valamennyi erőforrást és humánkapacitást mozgósítottak a kialakult hóhelyzetben. Továbbá az is világossá vált, hogy egy ilyen újszerű kihívásban tapasztalata még nem volt a magyar rendvédelmi szerveknek – tette hozzá. Ugyanakkor rámutatott, hogy a jövőben már egy alaposabb és rutinosabb felkészülésre lesz módjuk.
Számos politikai támadás érte az akkori intézkedéssorozatot, de a BM és az irányítása alá tartozó szervek tisztességgel helyt álltak – vélekedett a honvédelmi bizottság elnöke. Mindezek mellett nagy eredménynek tartja, hogy nem volt áldozata az ítéletidőnek, ami szavai szerint kétségbe vonja azt az állítást, hogy késve vagy nem megfelelően intézkedtek volna az illetékes szervek. Egyúttal felidézte azt is, hogy 2006. augusztus 20-án az akkori – szocialista – kormányzat nem állította le a tűzijátékot, és emberek haltak meg.
Kocsis Máté összegzésében úgy fogalmazott: a tapasztalatokat szükséges levonni, de „borzasztóan méltánytalan az ellen a rendvédelmi ágazat ellen brutális és totális támadást indítani, melynek munkatársai helyt álltak a mentésben”. A belügyminiszter jelentését a bizottság jóváhagyólag tudomásul vette.
Törvény szavatolja az egyéni számlák létrehozását
Az egyéni számlák létrehozására vonatkozó kérdésre válaszolva a Fidesz kommunikációs igazgatója kifejtette: „az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és a nyugdíjpénztárak kezelésére jogosult Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vonatkozó belsőegyeztetései alapján az egyéni számlák most megindításra kerülnek, amiről törvény határoz. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a korábbi magán-nyugdíjpénztári megtakarítások elvesznek.” Visszautalva Rogán Antal hétfői nyilatkozatára, aláhúzta: a jogszerzést a javaslat nem vitatja, pusztán egy jogtechnikai megoldásról van szó.