Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csak a színtiszta igazságot

Bársony András, a Magyar Külügyminisztérium politikai államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján pénteken kijelentette: tájékozatlanságot és politikai okot lát a VMDP kettős állampolgárság érdekében folytatott kampánya mögött - írja közleményében a VMDP. Hozzáteszi: "tudjuk, hogy eljött az ideje, és síkraszállunk azért, hogy a magyar politikai elit végre eldöntse azt, amit eddig az EU-csatlakozási görcs miatt nem tudott, vagy nem akart eldönteni. Nevezetesen, hogy maga akar beilleszkedni Magyarország az EU-ba, vagy a határon túli kisebbségi közösségeivel együtt."


Dátum: 2003-08-01 19:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13337
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:39:27.076477, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlemény

Csak a színtiszta igazságot

Bársony András a Magyar Külügyminisztérium politikai államtitkára, budapesti sajtótájékoztatóján pénteken kijelentette, tájékozatlanságot és politikai okot lát a VMDP kettős állampolgárság érdekében folytatott kampánya mögött. Hozzátette: Szerbia-Montenegróban és Ukrajnában a törvények kizárják a két ország állampolgárainak a kettős állampolgárság megszerzését, így a vajdasági magyaroknak le kellene mondaniuk szerb állampolgárságukról ahhoz, hogy magyar útlevelet kaphassanak.

Ez utóbbi a vajdasági magyarok vonatkozásában nem igaz! Ellenkezőleg, a szerb miniszterelnök Medgyessy Péter magyar miniszterelnök jelenlétében kijelentette, a szerb kormány nem ellenzi, hogy a vajdasági magyarok megkapják a kettős állampolgárságot. Kijelentése Bársony Andráséval szemben megalapozott, hiszen a szerb törvények például a boszniai szerbeknek lehetővé teszik a kettős állampolgárságot.

De az EU vonatkozásában is sántít az államtitkár úr kijelentése. Ott ugyanis a tizenöt tagállam közül tizenegyben a kormány teljes szabadságot élvez a kettős állampolgárság intézményének alkalmazásában. Ezeket a kormányokat csak egy valami köti: a nemzeti érdek. A jelenleg zajló kemény szóváltás ellenére bízunk benne, hogy ez a mindenkori magyar kormánnyal sincs másképp.

Nem vagyunk tehát tájékozatlanok, de valóban van politikai oka annak, hogy nemcsak a VMDP, hanem a többi magyar párt, s ami a legfontosabb vajdasági magyarok tömegei is hajlandók aláírásukkal támogatni a kettős állampolgárság érdekében zajló politikai akciót.

Tudjuk, hogy eljött az ideje, és síkraszállunk azért, hogy a magyar politikai elit végre eldöntse azt, amit eddig az EU-csatlakozási görcs miatt nem tudott, vagy nem akart eldönteni. Nevezetesen, hogy maga akar beilleszkedni Magyarország az EU-ba, vagy a határon túli kisebbségi közösségeivel együtt.

Hiszünk benne, hogy végül mi is mehetünk.

Vajdasági Magyar Demokrata Párt

Temerin, 2003. augusztus 1.

Kapcsolódó elemek