"Gyurcsány Ferenc ne kampányoljon kórházakban!"
Becsó Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője a salgótarjániak és a Nógrád megyeiek nevében kedden arra kérte Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét, hogy ne használja kampánycélokra a kórházakat.
Dátum: 2013-04-09 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190710
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:57:14.492403, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tBecsó Zsolt azután juttatott el közleményt az MTI-hez, hogy Gyurcsány Ferenc keddi egész napos, Nógrád megyei programja során látogatást tett a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban is.\xa0A Fidesz képviselője úgy fogalmazott: "Nógrád megye nem kér többet a Gyurcsány-Bajnai szövetség egészségügyi ámokfutásából. Ők az egészségügyet is csak profitszerzésre használták, a magyar emberek betegellátása, a magyar egészségügyi dolgozók helyzete nem érdekelte őket."
\xa0\xa0\xa0
Becsó Zsolt szerint csak az egészségügyi dolgozók hivatástudatának köszönhetően nem omlott össze az ágazat. Azt írta, a korábbi két miniszterelnököt terheli a felelősség azért is, hogy 2002 és 2010 között ötezernél több ápoló és orvos tűnt el a magyar egészségügyből.
\xa0\xa0\xa0
Hozzátette: a jelenlegi kormány megkezdte a kórházak adósságának és az egészségügyi dolgozók bérének rendezését, az ellátások fenntartásához szükséges átalakításokat, és az elmúlt három évben hozott intézkedéseknek köszönhetően sikerült megállítani az addig növekvő elvándorlást.', '']