A rezsicsökkentés folytatódik
A rezsicsökkentés körét kiterjesztik a kéményseprésre, a palackos és tartályos gázra, a szemétszállításra és vízi közművekre is - jelentette ki szerdán Németh Szilárd, a rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport elnöke az M1 Ma reggel című műsorában.
Dátum: 2013-04-10 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190740
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:57:25.198020, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Németh Szilárd, a rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport elnöke az M1 Ma reggel című műsorában elmondta: az utolsó információk alapján 370 ezer aláírás gyűlt össze. Hozzátette: Csepelen gyűlt össze a legtöbb, soha ennyien nem támogattak még aláírásgyűjtő akciót. Megjegyezte: nem csodálkozik a támadásokon, hiszen szerinte a szocialista Török Zsolt például egy blogbejegyzésben buzdította az embereket, hogy Fidesz-irodákat és kormányhivatalokat foglaljanak el.
A jogszabályokat mindenkinek be kell tartania, és ebben az esetben július elsejétől mindenkinek végre kell hajtania a rezsicsökkentést – fogalmazott Németh Szilárd a műsorban. Több ezer levél érkezett a rezsicsökkentéssel kapcsolatban, ez is mutatja, hogy óriási a támogatottsága a csökkentésnek – tette hozzá.
Elmondta, hogy a rezsicsökkentés körét kiterjesztik a kéményseprésre, a palackos és tartályos gázra, a szemétszállításra és vízi közművekre is, valamint újabb energiaár-csökkentésről is szó van. Németh Szilárd megjegyezte: a legbonyolultabb a szemétszállítás, a nagyjából 200, ezen a területen dolgozó cég egyötödének lejárt a szerződése 2012 év végén. Hozzátette: az új tenderekben felesleges műszaki paraméterek megadásával áremelések történtek, és jelenleg ezekben az ügyekben vizsgálat folyik.