Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Láng Zsolt ötezer könyvet adott át a KSH könyvtárnak

Egy nagyobb könyvesbolt megszűnésével több ezer könyv került a II. kerület birtokába - fogalmazott Láng zsolt, a kerület polgármestere. A politikus a költészet napja alkalmából ötezer kötetnyi, főleg határon túli szerzőktől származó könyvet adományozott a KSH Könyvtárnak.


Dátum: 2013-04-10 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190747
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:57:27.621038, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fülöp Ágnes főigazgató elmondta: nagy örömmel fogadták a leginkább határon túli szerzők szépirodalmi műveiből, a tudományos igényű történeti munkákból és a lexikonokból álló felajánlást. A most átvett könyvállomány nagy része kölcsönözhető lesz, így biztosan sok II. kerületi is kézbe veszi azokat, hiszen évről évre egyre többen látogatják könyvtárunkat. Intézményünk mintegy nyolcszázötvenezer dokumentumot őriz, amely a mai napon újabb ötezer példánnyal bővül – tette hozzá Fülöp Ágnes.

Március közepén a kerület adományaként ebből az állományból – a Budapesti Fidelitas Nemzetpolitikai Munkacsoportjának szervezésében – vittek a moldvai Ferdinándújfaluba mintegy 2500 kötetnyi olvasnivalót az ott élő csángók magyar nyelvű oktatását támogatva.

A II. Kerületi Önkormányzat kiemelten fontosnak tartja a kultúra és az irodalom terjesztésének feladatát. Ennek jegyében minden évben koszorút helyeznek el a kerületben élt írók és költők – Ápriliy Lajostól kezdve Német Lászlón és Illyés Gyulán át Ottlik Gézáig vagy Szabó Lőrincig – emléktáblájánál. Az idei költészet napján pedig Weöres Sándor és Lackfi János egy-egy versével lepte meg az önkormányzat a gyerekeket a kerület 16 játszóterén.

Kapcsolódó elemek