Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megkezdték az önkéntes műveleti tartalékos katonák felkészítését

Az ország összes megyéjében összesen 213 önkéntes műveleti tartalékos katona felkészítése kezdődött meg szerdán - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.


Dátum: 2013-04-10 17:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190749
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:57:28.369225, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az önkéntesek a Helyi Védelmi Bizottságok (HVB) honvédelmi elnökhelyettesi beosztásában katonai igazgatási összekötői feladatokat látnak el. Tényleges katonai szolgálatra történő behívásukat követően ellátják a bizottság honvédelemmel kapcsolatos feladatait: vezetik a honvédelmi munkacsoport felkészülését, részt vesznek a honvédelmi feladatokkal kapcsolatos munkában, rendkívüli helyzet esetén pedig egyebek között a hadkiegészítéssel kapcsolatos helyi feladatokat koordinálják.

A Magyar Honvédségnek jelenleg több mint 4300 önkéntes tartalékosa van. Az Önkéntes Tartalékos Rendszer (ÖTR) kialakítása "lehetőséget kínál mindazoknak, akik részt kívánnak venni az önkéntes haderő életében, a haza védelmében" - hangsúlyozta a HM. A szolgálat lényege, hogy az önkéntesek megtartják civil foglalkozásukat, a tartalékos katona dolgozik vagy tanul, ugyanakkor "a Magyar Honvédség rendelkezésére áll". Ez azt jelenti, hogy vannak olyan időszakok, amikor be kell vonulnia felkészítésre, kiképzésre, illetve szükség esetén tényleges szolgálatot is el kell látnia.

A HM közleménye szerint ebben az évben az Önkéntes Tartalékos Rendszer tekintetében a Magyar Honvédség fő célcsoportja a fiatalok lesznek. Kiemelték: a Magyar Honvédség életébe szeretnék jobban bevonni a fiatalokat, mivel "a rendszert hosszú távon rájuk kell építeni".

Kapcsolódó elemek