Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Levélben mondott köszönetet Orbán Viktornak az ADL

Levélben köszönte meg a Rágalmazásellenes Liga (ADL) Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy gyors fellépésével elejét vette egy "minden képzeletet felülmúló sértésnek" amely "a magyar zsidó közösség, az április 21-i Élet Menete minden részvevője és a világ zsidósága ellen" irányult volna.


Dátum: 2013-04-10 17:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190752
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:57:29.748113, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


 A New York-i központú szervezet elnöke, Abraham H. Foxman által kedden elküldött levél angol nyelvű, eredeti változata szerdán jelent meg a kormány.hu-n. Az ADL elnöke kitért arra, hogy az Élet Menete a holokauszt áldozatairól emlékezik meg, köztük több mint félmillió magyar zsidóról. Közülük 320 ezer férfit, nőt és gyermeket a deportálás után egyenesen Auschwitz-Birkenau gázkamráiba küldtek - írta.

Foxman rámutatott: éppen ezért "borzasztó gorombaság" lett volna, ha a Nemzeti Érzelmű Motorosok Adj gázt! elnevezésű rendezvénye egybeesett volna az Élet menetével, és ha a motoros felvonulás a Dohány utcai zsinagóga előtt haladt volna el. "Az ön országgyűlési beszéde során kimondott, ennek a végkifejletnek a megelőzése érdekében tett nyilvános instrukciója hozzájárult a holokausztról való tiszteletteljes megemlékezés egészében vett ünnepélyességéhez, különösen egy olyan időszakban, amikor erősödnek a fanatizmus hangjai Európában" - hangzott a levél. "Köszönjük, hogy azonnal felismerte a problémát, gyorsan fellépett annak megoldása érdekében, és egyértelműen kifejtette a magyar kormány álláspontját" - írta az ADL elnöke.

Az ADL nemzetközi emberi jogvédő civil szervezet, amely az antiszemitizmus és a fanatizmus minden formája ellen harcol, és mindenki nevében védelmezi a demokratikus eszményeket és a polgárjogokat. Az 1913-ban a B'nai B'rith Független Rend által megalapított szervezet eredeti célja a zsidóság elleni rágalmakkal szembeni fellépés volt.

Kapcsolódó elemek