Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Király Júlia esete a fasírttal


Dátum: 2013-04-11 08:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190763
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:57:33.843017, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szabó Anna: Kiválasztotta azt a pillanatot, amikor a nemzeti bank és a monetáris tanács bejelentette az ország gazdaságösztönző programját, amelyet mind a szakma, mind a bankok kedvezően fogadtak, így Király Júlia végül egymaga elégedetlenkedett a sajtóban. Pechje volt.

Lemondása ugyanis egybeesett a bankszövetség pozitív véleményének publikálásával, sőt a forint erősödésével is.

Kapcsolódó elemek