Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az M43-as autópálya 2014 szeptemberére az országhatárig érhet

A tervek szerint 2014 szeptemberére megépül az M43-as autópálya Makó és az országhatár közötti, 23,1 kilométeres szakasza – jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön Makón.


Dátum: 2013-04-11 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190771
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:57:36.738943, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az energiaárak és az infrastruktúra fogja eldönteni, hogy Magyarország hogyan fejlődik, és milyen lesz a gazdasági növekedés – hangsúlyozta az államtitkár, aki ezért elengedhetetlennek tartja, hogy a következő uniós ciklusban a közlekedési infrastruktúra javítására legalább 1000 milliárd forintot fordítson az ország a rendelkezésre álló 7000 milliárdból.

Kovács Ákos, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.(NIF Zrt.) vezérigazgató-helyettese elmondta, az M43-as autópálya új kétszer kétsávos, burkolt leállósávos szakaszán három csomópont és két vasúti felüljáró épül. Az új útszakaszon két pihenő is létesül, egy egyszerű a Krak-érnél, illetve egy egyoldali komplex autópálya-pihenő Kövegynél. A beruházás kivitelezője a Duna Aszfalt Kft., amely a közbeszerzési eljáráson 46,490 milliárd forintos árral a legelőnyösebb és legolcsóbb érvényes ajánlatot nyújtotta be – ismertette a szakember.

Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs vezetője az MTI kérdésére elmondta, az M43-as autópályához román sztrádaszakasz várhatóan nem készül el a tervezett 2014-es határidőre. A határátkelő kialakításának mikéntjéről jelenleg is egyeztetések folynak a Belügyminisztériummal, mivel Románia jelenleg még nem tagja a schengeni övezetnek.

Kapcsolódó elemek