Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Budapest-Baku járat indítása a keleti nyitás újabb sikere

A Wizz Air június 17-én indítja el Budapest és Baku közötti új járatát, a gépek hetente kétszer közlekednek majd, és a várakozások szerint az első évben 30 ezer utast szállítanak - jelentette be Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója csütörtökön, sajtótájékoztatón Budapesten. Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a Budapest-Baku járat indítását a keleti nyitás újabb sikerének nevezte, és hangsúlyozta, hogy a közvetlen légi kapcsolat elősegíti a két ország közötti gazdasági kapcsolatok további fejlődését.


Dátum: 2013-04-11 15:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190789
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:57:42.954849, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tSzijjártó Péter kifejtette: a kormány keleti nyitás stratégiájának egyik pillére a kaukázusi országokkal való együttműködés, és ezek között a magyar-azeri az egyik legsikeresebb terület. Emlékeztetett arra, hogy az utóbbi időben jelentős mértékben fejlődtek a magyar-azeri kapcsolatok, tavaly decemberben Bakuban nyílt meg az első magyar kereskedőház, ahol jelenleg 40 magyar kis- és középvállalkozás szolgáltatásainak, termékeinek értékesítéséről egyeztetnek azeri cégekkel.

\xa0\xa0\xa0

Szijjártó Péter elmondta, hogy április 7-én megkötötték a magyar-azeri légügyi megállapodást, így adott a jogi alapja az új járat közlekedtetésének. Megjegyezte: folynak a légügyi tárgyalások az Európai Unió és Azerbajdzsán között, így a két ország közötti légügyi egyezmény az unióval történő megállapodásig él. Az államtitkár kitért arra, hogy a Wizz Air keleti fejlesztési törekvései egybeesnek a kormány keleti nyitás stratégiájával. A kormány a Magyar Turizmus Zrt. és a Wizz Air egyeztet arról, hogy a légitársaság milyen szerepet töltsön be Magyarország népszerűsítésében.

\xa0\xa0\xa0

Kérdésre válaszolva Szijjártó Péter elmondta, hogy április 22-én, Moszkvában a magyar kereskedőház nyitása kapcsán tárgyal a magyar-orosz vegyes bizottság orosz társelnökével is. A megbeszélésen szorgalmazni fogja, hogy az orosz légügyi hatóságok tegyenek lépéseket a két ország közötti közvetlen légi összeköttetés megteremtéséért.

\xa0\xa0\xa0

Váradi József hangsúlyozta, hogy Wizz Air 34 desztinációt kínáló budapesti hálózata kaput nyit az azeri utasoknak Európába. Az új útvonal mindkét irányban erősíti a turizmust, valamint fontos infrastruktúrát létesít a Magyarország és Azerbajdzsán közötti kereskedelmi és üzleti kapcsolatok számára.', 'A Wizz Air Kelet-Közép Európa legnagyobb diszkont légitársasága, 40 A320 Airbusból álló flottát üzemeltet 16 állomásról, több mint 270 útvonalon, 94 desztinációval, 34 országba. A Wizz Airnél 1500 szakember biztosítja a szolgáltatást, és becslések szerint 2013-ban több mint 13,5 millió utas választja a légitársaságot.']

Kapcsolódó elemek