Ütemterv a nyelvi kisebbségek gyakorlati védelme érdekében
A csütörtöki napon indult útjára az a kezdeményezés, amelynek célja az európai kisebbségi nyelvek és a nyelvi sokszínűség védelméről szóló ütemterv (European Roadmap for Linguistic Diversity) kidolgozása. A rendezvényen az Európai Parlament képviseletében jelen lévő Gál Kinga fideszes képviselő nyitóbeszédében hangsúlyozta az ütemterv szükségességét és fontosságát, különösen a nyelvi és nemzeti kisebbségek védelmének tekintetében.
Dátum: 2013-04-11 16:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190797
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:57:45.896394, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gál Kinga néppárti politikus, az ütemterv egyik kezdeményezője köszöntőjében kiemelte: a terv célja - konkrét problémákra, feladatokra és létező jó megoldásokra koncentrálva - egyrészt, hogy a nyelvi kisebbségek mindennapi problémáira gyakorlati segítséget adjon, másrészt ajánlásokat fogalmazzon meg a kormányok felé a nyelvi sokszínűség jobb, hatékonyabb kezelése érdekében. A fideszes politikus úgy fogalmazott: "A kormányoknak meg kell érteniük, hogy az országukban lévő nyelvi sokszínűség támogatása nem luxus, hanem életbiztosítás".
Egy európai szintű ütemterv kidolgozásának gondolata a 2011-ben elfogadott finn nyelvhasználati stratégián alapul. A kezdeményezést a Nyelvi Sokszínűségért Hálózat (Network to Promote Linguistic Diversity) és az ír soros EU-elnökség karolta fel, vállalva annak konkrét kidolgozását a legmagasabb szintű döntéshozók és nemzetközi civil szervezetek bevonásával. Az ütemterv kidolgozásában Gál Kinga EP-képviselő is aktív szerepet vállal. Ennek a várhatóan másfél éves munkának a kezdetét fémjelezte a mai rendezvény, mely a belgiumi ír nagykövetségen számos miniszter jelenlétében került megtartásra.