Kubának nem kell az uniós segély
Kuba hivatalosan tájékoztatta az Európai Bizottságot arról, hogy a jövőben nem kér az EU humanitárius segélyeiből. Fidel Castro minapi bejelentésének megfelelően a Kubai Köztársaság úgy döntött, hogy elutasítja a hivatalos fejlesztési segélyt, amelyet a Bizottság országunknak szán - idézte az EU illetékese a kubai kormány csütörtökön keltezett levelét.
Dátum: 2003-08-02 11:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13345
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:40:29.710073, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szigetország egyben azt is tudatta Brüsszellel, hogy nem tart igényt a kétoldalú segélyekre sem az egyes EU-tagállamok részéről.
A kubai kormány döntése válasz "azokra az elfogadhatatlan feltételekre", amelyeket a tizenötök a segélyezésben Havannával szemben támasztanak - fogalmazott a levél.
Az EU külügyminiszteri tanácsa két hete nyilatkozatban megrótta a kubai kormányt, mert évek óta semmit sem változtat gazdasági és emberi jogi politikáján, sőt fokozódó erővel fojtja el a bíráló hangokat. A külügyminiszterek jelezték, hogy a fejlesztési segélyek folyósítását az EU fel akarja használni a pluralista demokrácia és az emberi jogok előmozdítására Kubában.
Fidel Castro kubai elnök válaszul a múlt szombaton bejelentette, hogy hazája nem kér az uniós segélyekből ilyen feltételek mellett. Az Európai Bizottság ennek ellenére a hét elején már jelezte, hogy továbbra is támogatni kívánja a kubai népet.
Az EU évente 15-20 milliós segélyprogrammal támogatja Kubát - emlékeztetett az AFP hírügynökség.
MTI - fidesz.hu