Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bush bírálja Busht

Szokatlan bírálat érkezett pénteken a Bush-kormányzat címére, a feladó ugyanis az elnök öccse, Florida állam kormányzója, Jeb Bush volt.


Dátum: 2003-08-02 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13346
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:40:30.027493, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A The Miami Heraldnak adott nyilatkozatában az ifjabb Bush bírálta a kormány múlt heti döntését, amellyel visszaküldte Kubába azt a tizenöt személyt, akik egy hajó fedélzetén igyekeztek elmenekülni a szigetországból, s már a floridai partok közvetlen közelébe jutottak. Áprilisban a kubai hatóságok kivégezték egy komphajó három eltérítőjét, akik a havannai kikötőből igyekeztek menekülni.

A Bush-kormány a döntést azzal indokolta, hogy egyrészt a hajó lopott volt, másrészt a kubai hatóságoktól ígéretet kapott: a visszaküldött személyek maximum tízéves börtönbüntetést kapnak.

Előzőleg a Floridában élő kubai emigráns csoportok képviselői, továbbá több kubai származású amerikai törvényhozó is arra szólította fel a kormányt, hogy ne küldje vissza a csoportot, mert a menekülők életét veszély fenyegeti.

Jeb Bush ennek kapcsán éles bírálatot fogalmazott meg, és a kubai rezsim elnyomó politikájára utalva helytelennek nevezte George Bush kormányának döntést.

A Bushnak címzett Bush-kritika még a Fehér Házat is reagálásra késztette. Scott McClellan szóvivő péntek délutáni sajtóértekezletén igyekezett kisebbíteni a bírálat jelentőségét. Számos olyan kérdés van, amellyel kapcsolatban az elnök és a floridai kormányzó egyetért, s rendkívül kevés, amelyben nem - hangoztatta a szóvivő, hozzátéve, hogy a kubai rezsim elnyomó jellegének megítélésében teljes közöttük az egyetértés.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek