Végig kiállunk az igazunk és az alaptörvény mellett
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára szerint nehezen elfogadható, ha egy testület olyan követelésekkel áll elő Magyarországgal szemben, amelyet más államoktól nem követel meg.
Dátum: 2013-04-13 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190858
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:58:08.008632, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vizsgálat célja elvileg az lett volna, hogy a lefordított törvényeket megvizsgálva közvetlenül tapasztalatokat szerezzenek arról, történt-e jogsérelem, sérült-e bárhol a jogállamiság az alaptörvény negyedik módosítása, valamint az általános szöveg miatt – jelentette ki az M1 Az Este című műsorában Rétvári Bence. A KIM államtitkára úgy folytatta: ehhez képest azt látták, hogy a delegáció ismerte a magyar politikai közállapotokat, és általánosságban kialakítottak egy erős véleményt Magyarországról. Amikor arra kértük őket, hogy konkrét jogsértéseket mondjanak, már nem volt olyan határozott a fellépésük – jegyezte meg.
Kifejezetten feszült volt a hangulat – magyarázta az államtitkár. Kifejtette: a kormány prezentációkkal készült a találkozóra, minden szükséges dokumentumot lefordítottak, azonban azt tapasztalták, hogy a Velencei Bizottság tagjai mélyen elhatározták álláspontjaikat. Természetesen végig kiállunk az igazunk és az alaptörvény mellett, még akkor is, ha látszólag süket fülekre találunk – hangsúlyozta Rétvári Bence, hozzátéve: nehezen elfogadható, ha egy testület olyan követelésekkel áll elő Magyarországgal szemben, amelyet más államoktól nem követel meg.
Az államtitkár a kormány és az Alkotmánybíróság kapcsolatáról is beszélt. Mint elmondta: a jelenlegi kormányzat az Alkotmánybíróság minden döntését végrehajtotta, még akkor is, ha nem értett azzal egyet. Érthetetlen, hogy amikor a bíróság hatásköre bővül, akkor miért állítják, hogy szűkítettük azt – tette fel a kérdést, megjegyezve: ha elmagyarázzák, akkor pedig csak cinikus és ironikus megjegyzést kapnak. Mi magunk hívtuk ide a Velencei Bizottságot, mert abban bíztunk, hogy a szakértői szervezettel érdemi jogi vitát folytathatunk, kioktatásért nem fordultunk volna hozzájuk – közölte. Aki elolvassa a magyar kormány érvelését, az láthatja, hogy az európai általános jogi elveknek teljes mértékben megfelel mindaz, amit az elmúlt két-három évben elfogadtunk – mondta Rétvári Bence Az Este című műsorban.