Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A javaslat megkönnyíti a legális fémkereskedők működését"

Az eddiginél hatékonyabb, új szabályozással szorítaná vissza az illegális fémkereskedelmet a kormány. Az elképzelések szerint az állami szervek összefogásával szigorúbban léphetnének fel a fémtolvajok ellen. A javaslat a közszolgáltatók gazdasági terhei mellett az élet- és vagyonbiztonság fokozottabb megóvását célozza – mondta a Kossuth Rádiónak a belgazdaságért felelős helyettes államtitkár. Lenner Áron Márk a Krónika című műsorban hozzátette: az új szabályozás leginkább szigorító rendelkezéseket tartalmaz.


Dátum: 2013-04-14 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190874
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:58:13.759135, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kifejtette, hogy a szabályozás három köbméterben maximálja a magánszemély által egyszerre birtokban tartható fém mennyiségét, továbbá a szállítást is különböző feltételekhez köti, így lehetővé válik a fém forrásának ellenőrzése is. Lenner Áron Márk kiemelte: a javaslat megkönnyíti a legális fémkereskedők működését. A hatnapos tárolási kötelezettség megszűntetése által például számukra kedvezőbb áron tudják majd értékesíteni a begyűjtött fémet – húzta alá.

Magyarországon a fémlopások száma az elmúlt években jelentősen nőtt. A helyettes államtitkár példaként említette, hogy a Budapesti Elektromos Műveknek tavaly 320 millió forint kiesést okoztak a kábeltolvajok. A törvény hatására várhatóan javul majd az együttműködés a bűnüldöző szervek, az adóhatóság és a fémkereskedelmi hatóság között, így rövid időn belül látványosan csökkenhet a fémlopások és a rongálások száma.

Kapcsolódó elemek