A Gazdasági Bizottság támogatta Gerhardt Ferenc kinevezését
Az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága 20 igen és 4 tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül támogatta Gerhardt Ferenc MNB-alelnökké történő kinevezését a bizottság hétfői ülésén.
Dátum: 2013-04-15 12:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190895
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:58:21.328571, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az alelnökjelölt, aki a monetáris bizottság külső tagja, meghallgatásán elmondta: az augusztusban megkezdett csökkentés során olyan szintre jutott az alapkamat, amely nem gerjeszti az inflációt, de hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez.
Kérdésre válaszolva megerősítette: az MNB az infláció ellen küzd és az árstabilitás megőrzése a feladata. Úgy vélte: a világ és az Európai Unió is abba az irányba halad, hogy egy szervezetbe kerüljön a pénzintézeti rendszer makro-, és mikroprudenciális felügyelete.