Visszatér a Földre az első japán műhold
Visszavárják a Földre az 1970-ben fellőtt első japán műholdat: az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA tájékoztatta a tudományos ügyekben illetékes japán minisztériumot, hogy az Oszumi műhold szombaton belép a Föld légkörébe.
Dátum: 2003-08-02 13:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13354
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:40:32.765071, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A légkörben előreláthatólag teljesen elizzik. A belépés pontos időpontja nem hangzott el az NHK japán televízió híradásában.
A kísérleti műhold 1970 februárjában egy Lamda-4S rakéta fedélzetén indult útjára.
Mint az Aszahi Simbun című napilap emlékeztet, Japán - Oroszország, az Egyesült Államok és Franciaország után - a negyedik ország volt, amelynek sikerült egy ilyen start.
A kísérlet fő célja az volt, hogy eredményesen kijuttassák a világűrbe a műholdat. Az Oszumi azonban mindössze egy napig működött.
MTI - fidesz.hu