Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lazulhatnak a kampánykorlátozások

A közigazgatási és igazságügyi tárca vezetői azt kezdeményezik: a pártok ne csak a közszolgálati médiában hirdethessenek az európai parlamenti választás előtt. Ugyanakkor a kereskedelmi televíziók és rádiók nem kérhetnének pénzt a reklámok közzétételéért.


Dátum: 2013-04-15 18:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190926
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:58:31.558226, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\nNavracsics Tibor miniszter és két államtitkára, Répássy Róbert és Rétvári Bence hétfőn nyújtotta be indítványát az alaptörvény negyedik módosításához kapcsolódó törvénycsomaghoz, amelyet kedden kezd tárgyalni az Országgyűlés.', 'A parlament korábban a negyedik alaptörvény-módosítással úgy döntött: az országgyűlési és az EP-választást megelőző kampányidőszakban a listát állító pártok reklámjait csak a közmédia teheti közzé, ingyen, a jelölőszervezeteknek azonos feltételeket biztosítva. (A nyomtatott sajtóban és az internetes újságokban, hírportálokon korlátozás nélkül hirdethetni.) A Ház a múlt héten ennek megfelelően fogadta el a választási eljárási törvényt is.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A jogszabály szerint az országos listát állító pártok a kampányban együttesen tízórányi reklámot tehetnek közzé, az erre szánt műsoridőt a Nemzeti Választási Bizottság fogja beosztani. Ugyanakkor a kormányoldal az alkotmányügyi bizottság ülésén azzal érvelt: a 2014. tavaszi parlamenti választást várhatóan egy időben tartják majd az európai parlamenti választással, ez pedig összesen további ötórányi hirdetés közlését teszi lehetővé a pártoknak.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az igazságügyi minisztérium vezetői most viszont lehetővé tennék, hogy a pártok ne csak a közmédiában hirdessenek az EP-választási kampány alatt. A kereskedelmi és a közösségi médiaszolgáltatók ugyanakkor a javaslat alapján nem kérhetnének pénzt a párthirdetések közzétételéért.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A három kormánypárti politikus módosítana az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének ügyáthelyezési jogán is. Eszerint az OBH-elnök nem jelölhetne ki az általános illetékességűtől eltérő, azonos hatáskörű bíróságot, ha az eljárásban az Európai Unió valamely kötelező jogi normáját kell alkalmazni. A szűkítés polgári és büntetőügyekre egyaránt vonatkozna.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az Európai Bizottság sajtószolgálata pénteken közölte, hogy José Manuel Barroso bizottsági elnök Orbán Viktor miniszterelnöknek küldött levélben erősítette meg a negyedik alkotmánymódosítással kapcsolatos komoly aggályait. A kifogásolt rendelkezések között volt az OBH-elnök ügyáthelyezési jogkörének szabályozása és a politikai hirdetések közzétételének korlátozása is.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Orbán Viktor válaszlevélben erősítette meg, hogy a kormány és az Országgyűlés elkötelezett az európai normák és értékek mellett, és jelezte, hogy a kabinet együttműködik az aggodalmak eloszlatásában. Egyúttal tudatta, hogy kezdeményezte az ehhez szükséges jogalkotói lépéseket.']

Kapcsolódó elemek