Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egy fideszes javaslat szerint 25 százalékkal lehetne eltéri a maximális osztálylétszámtól

Egy fideszes javaslat szerint húsz helyett huszonöt százalékkal térhetnének el a törvényben meghatározott maximális osztálylétszámtól az iskolák.


Dátum: 2013-04-16 09:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190945
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:58:38.266507, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


 A köznevelési törvény 27 fős maximális osztálylétszámot határoz meg. A húszszázalékos eltérést a KDNP-s Michl József kezdeményezte, miután a jogszabály előírja a hatéves kortól való iskolába lépés kötelezettségét.

A fideszes Cseresnyés Péter hétfőn benyújtott javaslata szerint viszont szeptemberben hozzávetőleg 25 százalékkal több gyerek lép be a közoktatásba, mint tavaly, így ennek megfelelő eltérési lehetőséget kell adni az iskoláknak.

A köznevelési törvény módosításáról hétfő este kezdett vitát a parlament.

Kapcsolódó elemek