Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sipos Imre az új köznevelési helyettes államtitkár

Sipos Imre az új köznevelési helyettes államtitkár - jelentette be Hoffmann Rózsa kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.


Dátum: 2013-04-16 10:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=190954
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:58:41.681226, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\nAz Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelési államtitkára felidézte: a korábbi helyettes államtitkár, Gloviczki Zoltán tavaly ősszel jelentette be távozási szándékát, és a hétfői nappal megkapta felmentését.\xa0Szavai szerint Sipos Imre személyében olyan felkészült tanügyi igazgatási és pedagógiai szakembert találtak a helyettes államtitkári posztra, aki a jövőben gond nélkül folytatja a megkezdett munkát.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Sipos: Meg kell erősíteni a visszacsatolási folyamatokat', 'A Székesfehérvárról érkező új helyettes államtitkár kiemelte: 24 évet töltött a pedagógusi pályán, az elmúlt 15 évben intézményvezetőként, majd tankerületi vezetőként tevékenykedett.\xa0Sipos Imre rámutatott: az elmúlt három évben igen intenzív jogszabály-alkotási folyamat zajlott a köznevelésben, ezt a munkát folytatni kell.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Fontosnak tartotta a rendszer finomhangolását, és azt mondta, szeretné megerősíteni a visszacsatolási folyamatokat, továbbá azt is szeretné, ha minél nagyobb támogatást tudnának nyújtani az intézményvezetőknek.\xa0Kiemelte még a jogszabályalkotás és -alkalmazás egymáshoz való közelítését. Mindannyiunk felelőssége továbbá, hogy a pedagógustársadalom erkölcsi megbecsülését megerősítsük - hangsúlyozta az új helyettes államtitkár.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Lesz elegendő hely és pedagógus az iskolákban', 'Hoffmann Rózsa kérdésre válaszolva megerősítette: mintegy 96 ezer első osztályos kezdi meg tanulmányait szeptemberben, és az ország legtöbb területén nem jelentett problémát a beiratkozás. Országos szinten összesen 13 ezerrel több hely van, mint elsős - rögzítette.

Soha nem volt olyan év, hogy pontosan annyian jelentkeztek egy iskolába, mint ahány hely volt, tehát nem egyedi esetről van szó - hangsúlyozta Hoffmann Rózsa. Főleg Budapesten és az agglomerációban, ahol megnőtt a gyerekek száma, a divatos iskolákat, ahogy korábban is, most is megrohamozták a szülők - foglalta össze a kialakult helyzetet az államtitkár.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központnál személyre szólóan azon dolgoznak, hogy minden gyermek sorsáról gondoskodjanak, a határidőket tartani tudják, és április 30-ig értesítik a szülőket - jelezte a köznevelési államtitkár.\xa0Ahol lehet, ott új osztályokat indítanak, és lesz valószínű olyan hely is, ahol gyors építkezéssel teremtenek helyeket. Lesz elegendő pedagógus is - hangsúlyozta Hoffmann Rózsa, kiemelve: az új állami fenntartás lényege, hogy országos létszámgazdálkodás van, és ahol esetleg hiány adódna, oda át tudnak irányítani tanárokat. Ha szükséges, akkor nyugdíjas pedagógusokat is visszahívnak - jelezte a köznevelési államtitkár, aki leszögezte: minden iskolában a szakos ellátottságot biztosítják.']

Kapcsolódó elemek