Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Íjászok a diósgyőri várban

A honfoglalás és a középkor egyaránt megelevenedett szombaton a Diósgyőri Várban, ahol megkezdődött a vasárnapig tartó Arany nyíl történelmi íjászverseny. Nagy Lajos király egykori várában százhúsz íjász gyűlt össze, hogy három forduló feladatait teljesítve eldöntse, kié lesz a győztes jutalma, az "arany nyíl".


Dátum: 2003-08-02 15:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13357
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:40:33.741344, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miskolci Balogh Gyula, vagy ahogy a várban mindenki nevezi, Gyula vitéz kezdeményezésére öt évvel ezelőtt jött létre a diósgyőri íjász kör. Három évvel ezelőtt határoztak úgy, hogy a vár történelmi falai között íjászversenyt rendeznek. Tavaly hatvankilencen, idén százhúszan jöttek el az ország minden szegletéből - mondta Tánczos Tamás, a rendezvényt szervező miskolci Ady Endre Művelődési Ház munkatársa.

A versenyen csak történelmi íjat és favesszőt lehet használni - tette hozzá.

A korhű ruhába öltözött versenyzők vasárnapig összesen huszonhárom - egyebek mellett "sárkánygyilkoló, kígyóbűvölő, bundaölő" - kategóriában mérik össze tudásukat.

A programot "messzelövészet" és éjszakai fáklyás íjászverseny színesíti.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek