Balla: Támogatjuk az erdélyi magyarság törekvéseit
Magyarország segíti és támogatja az erdélyi magyarság törekvéseit - mondta Balla Mihály (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, amikor szerdán a Parlamentben fogadta a román képviselőház külügyi bizottságának delegációját.
Dátum: 2013-04-17 14:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191022
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:59:05.971663, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Balla Mihály a megbeszélés utáni sajtótájékoztatón elmondta, a két ország szempontjából fontos kérdések között áttekintették a gazdasági, kulturális és kisebbségi témákat, továbbá tárgyaltak a magyarországi románokról is.
Borbély László, a román képviselőház külügyi bizottságának elnöke - aki egyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai alelnöke - szólt arról: Románia alkotmánymódosítás előtt áll, és szeretnék elérni, hogy az alaptörvény mondja ki: a kisebbségek is államalkotó tényezők, és ismerjék el a magyart regionális nyelvként ott, ahol a magyarság többségben él. Kitért arra is, hogy a szintén napirenden lévő területi átszervezés esetében a RMDSZ "a magyarság érdekeit sértő tervezettel nem fog egyetérteni".
Balla Mihály azt mondta, bízik abban, hogy a törvényalkotásban megfontolják majd azokat a javaslatokat, amelyeket a romániai magyar szervezetek - adott esetben az RMDSZ - az oktatásügyben, illetve a romániai közigazgatás átszervezésével kapcsolatban megfogalmaznak. A fideszes politikus reményét fejezte ki, hogy a két bizottság továbbra is rendszeresen, évente legalább egyszer találkozik, és a következő ülést még az idén megtarthatják Bukarestben.