Hajléktalanok beilleszkedését segítő program indult a fővárosban
Hajléktalanok társadalmi visszailleszkedését segítő program indult 123 millió forintból Budapesten.
Dátum: 2013-04-17 17:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191030
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:59:08.680050, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fővárosi önkormányzat szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) Nyitás az utcára elnevezéssel indított programot, amelyben 120, közterületen élő hajléktalan kap támogatást, hogy megtegye az első lépéseket a társadalomba való visszailleszkedéshez. A 2014 augusztus végéig tartó kezdeményezés célja az érintettek foglalkoztathatóságának fejlesztése, foglalkoztatási esélyeik növelése, önálló életvitelük erősítése, s ezeken keresztül az utcán élők számának csökkentése.
A résztvevőknek a közterület helyett a szükségleteiknek megfelelő hajléktalanszállót vagy önálló lakhatást kínálnak, bérelt lakásokban. Emellett a hajléktalanok készség- és kompetenciafejlesztő beszélgetéseken vesznek részt, továbbá szociális munkás és pszichiáter segíti őket. Lehetőséget kapnak arra is, hogy OKJ-s szakmát szerezzenek vagy befejezzék félbehagyott iskolai tanulmányaikat.
A BMSZKI tíz hajléktalannak támogatott foglalkoztatási lehetőséget kínál, álláskereső irodái pedig a munkaügyi központokkal közösen segítenek az álláskeresésben.