Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rétvári: Megfelel az uniós elveknek az átalakítás

Megfelel az Európai Unió (EU) elveinek a választási kampány és az ügyáthelyezés szabályainak átalakítása - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára csütörtökön az ATV Start című műsorában.


Dátum: 2013-04-18 10:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191044
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:59:14.238528, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A KIM módosító javaslata szerint a pártok nem csak a közszolgálati médiában hirdethetnének az EP-választás előtt, ugyanakkor a kereskedelmi televíziók és rádiók nem kérhetnének pénzt a reklámok közzétételéért.

A parlament korábban a negyedik alaptörvény-módosítással úgy döntött: az országgyűlési és az EP-választást megelőző kampányidőszakban a listát állító pártok reklámjait csak a közmédia teheti közzé, ingyen, a jelölőszervezeteknek azonos feltételeket biztosítva. (A nyomtatott sajtóban és az internetes híroldalakon korlátozás nélkül lehet reklámozni.)

A műsorban az Országos Bírósági Hivatal (OBH) ügyáthelyezési jogának módosításáról is kérdezték az államtitkárt. A KIM módosító javaslata szerint az OBH-elnök nem jelölhetne ki az általános illetékességűtől eltérő, azonos hatáskörű bíróságot, ha az eljárásban az Európai Unió valamely kötelező jogi normáját kell alkalmazni. A szűkítés polgári és büntetőügyekre egyaránt vonatkozna.

Rétvári Bence válaszában elmondta, hogy az EU a kötelezettségszegési eljárásban nagyjából másfél éve kiadott úgynevezett indokolt véleményében arról írt, hogy minden uniós jogot alkalmazó szervezet eljárását vizsgálhatja. Ennek megfelelően azért formált magának jogkört az EU a magyar bírósági rendszerbe való beavatkozásra, mert az uniós jogot is alkalmaz. Az ügyáthelyezésre vonatkozó módosító javaslat tehát "az unió logikája szerint halad" - tette hozzá Rétvári Bence.

Kapcsolódó elemek