Bajnai beismerte: nem támogatja a rezsicsökkentést
Bajnai Gordon ma végre beismerte, amit eddig is tudtunk, nem támogatja a rezsicsökkentést – mondta Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója, csütörtökön.
Dátum: 2013-04-18 15:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191062
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:59:21.593809, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz kommunikációs igazgatója, felidézve Bajnai elmúlt hetekben tett nyilatkozatait, elmondta: a volt kormányfő szerint a rezsicsökkentést ki kell váltani valamivel, szerinte csökkenteni kell a minimálbért, és a bankokkal paktumot kell kötni. „Ha rajtuk múlna, ismét az emberek húznák a rövidebbet” – jegyezte meg.
„Ma már a napnál világosabb, Bajnai pontosan ugyanazt a veszélyes gazdaságpolitikát folytatná, mint annak idején, és most sem az emberek, hanem a szolgáltatók oldalán áll” – fogalmazott a fideszes képviselő. Ennek kapcsán emlékeztetett: 2002 és 2010 között a Gyurcsány - Bajnai - kormányok idején tizenötször emelték meg a rezsiköltségeket, ez idő alatt háromszorosára nőtt a gáz, és kétszeresére a villany ára.
A mai naptól egyértelmű lehet mindenki számára, aki kételkedett, a rezsicsökkentés kérdésében csak a Fidesz – KDNP pártszövetségre számíthatnak – mutatott rá, hozzátéve: az is egyértelművé vált, hogy kik a rezsicsökkentés ellenségei. Éppen ezért, folytatjuk az aláírásgyűjtést – jelentette be, hangsúlyozva, hogy a kormánypártok akkor sem adják fel a rezsicsökkentésért folytatott küzdelmet, ha a szolgáltatók perelnek, vagy ha Bajnai Gordon támad.
Péntken közlik az eddig összegyűlt aláírások pontos számát
Kocsis Máté kérdésre válaszolva elmondta: eddig jóval több, mint 500 ezer aláírást gyűjtöttek, de pénteken közlik az eddig összegyűlt támogató aláírások pontos számát. Egy másik újságírói felvetés szerint tegnap Széll Bernadett független képviselő azt írta Facebook-oldalán, hogy egy fideszes képviselő azt mondta neki az ülésteremben: „vigyázz, megszülsz!” Erre reagálva a kommunikációs igazgató úgy fogalmazott: először azt kell megvizsgálni, hogy a parlamenti jegyzőkönyvbe bekerült-e a megjegyzés.