Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Giró-Szász: Az adatokból kiderült, a kormánynak volt igaza

Az EP-vitáról és a tanulságokról is beszélt Giró-Szász András kormányszóvivő a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában.


Dátum: 2013-04-19 08:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191082
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:59:29.087127, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Azzal kapcsolatban, hogy a kormány 0,9 százalék helyett 0,7 százalékra csökkentette a növekedés mértékét, azt mondta: ennek az az oka, hogy a bizottság is mérsékelte az európai növekedés átlagos számát és 0-ra módosították azt. Ezt figyelembe véve a költségvetési tételszám még jelentősen felette is van az európai átlagnak – emelte ki.

Arra a felvetésre, hogy Varga Mihály korábban azt mondta, a tartalék felének zárolásával tömik be az így keletkező 150 milliárd forintnyi lukat, azt mondta: a kedvező magyar gazdasági megítélés következtében mind a nemzetközi, mind a hazai piacokon jelentős mértékben estek a magyar állampapírok árfolyamai. A leesett árfolyamon és új jegyzésben értékesített magyar állampapírokkal ki lehet cserélni korábbi, magasabb kamatozású állampapírokat, és kamatmegtakarításokat is létre lehet hozni, ez is fedezetet nyújt. Hozzátette: 1200 milliárd forintot fizet kamatkötelezettségként adósságtörlesztésre a magyar állam, azonban ha nem kellene kamatot fizetni a hitelek után, akkor az Orbán-kormány előző 3 éves intézkedései következtében a magyar költségvetés pluszos lenne.

Az EP-vitával kapcsolatban Giró-Szász András elmondta: a kormány a változtatásokról már a Barroso-levél előtt döntött. A felvetett probléma eredetileg az, az OBH vezetője egy személyben dönt. A kormány azonban már korábban eldöntötte, hogy a bírói testületnek vétójoga van. Kiemelte: nem konkrét ügyeket rendel egyes bírókhoz a jogszabály, hanem ügycsoportokat bíróságokhoz. Giró-Száz András hangsúlyozta, hogy a bírói folyamatok gyorsítása csak úgy oldható meg, ha a nem egyformán leterhelt bíróságoknál az ügyeket megpróbálják elosztani. Erre tesz kísérletet a javaslat, a módosítások pedig azt hozzák összhangba, hogy az Európai Unió által kért dolgokat anélkül, hogy a célokat elveszítenénk, végre tudjuk hajtani – mondta a szóvivő.

Kapcsolódó elemek