Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Bajnai Gordon egyedül maradt"

Bajnai Gordon korábban úgy nyilatkozott, nem tartja ördögtől valónak a tandíjat – hangsúlyozta Selmeczi Gabriella pénteki sajtótájékoztatóján. A Fidesz szóvivője ugyanitt elmondta azt is, a volt miniszterelnök a háttérből akarja mozgatni a fiatalokat, és „próbálja fűteni a diákokat”.


Dátum: 2013-04-19 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191090
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:59:31.920993, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kapcsolódó elemek