Nagy-Britannia: távozik a hírszerzés főnöke, de nem Irak miatt
Jövőre távozik posztjáról a brit hírszerzés vezetője, de nem azért, mert Irak miatt nézeteltérésbe keveredett volna a kormánnyal. A The Observer hetilap jelentette vasárnap, hogy az 58 éves Sir Richard Dearlove távozása mögött a kormányzat elégedetlensége lehet az iraki hírszerzési információk kezelése miatt.
Dátum: 2003-08-03 10:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13370
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:40:37.773306, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy külügyi szóvivő azonban a BBC televíziónak nyilatkozva tagadta, hogy az MI6 vezetője emiatt távozik, és leszögezte, Dearlove továbbra is élvezi a miniszterelnök, a külügyminiszter és minden más kormánytag lehető legteljesebb bizalmát mind Irak, mind más hírszerzési ügyekben.
Dearlove a külügyi közlés szerint azért köszön le jövő augusztusban, mert megbízatása lejár. 1999 nyarán öt évre nevezték ki a posztra, amelyet két legutóbbi elődje sem birtokolt ennél hosszabb ideig.
Nagy-Britanniát jelenleg belpolitikai válság sújtja éppen az Irakkal kapcsolatos hírszerzési anyagok kezelése, illetve a lakosságnak arról nyújtott tájékoztatás miatt. A kormányt az a vád érte, hogy az adatokat kozmetikázva juttatta el a lakossághoz. Ez a botrány vezetett valószínűleg David Kelly iraki fegyverszakértő öngyilkosságához július 18-án. Tény azonban, hogy a vita nem annyira az információk tartalma, hanem azok bemutatása miatt robbant ki, a
hírszerzés tehát mindeddig lényegében a botrány körén kívül maradt.
A közelmúltban felszínre került információk szerint alighanem tévedés volt az a brit feltételezés, hogy Szaddám Huszein diktátor ma már elűzött iraki rezsimje az ENSZ-tilalom ellenére Nigertől próbált fegyverek előállításához is használható uránt beszerezni. Erről az információról azonban London értésre adta, hogy nem az amerikai és nem a brit hírszerzéstől, hanem harmadik forrásból származik.
MTI - fidesz.hu