Észak-koreai atomprogram: nemzetközi ellenőrzést akar az USA
Nemzetközi ellenőrző csoportot kíván felállítani az Egyesült Államok és Japán az észak-korai nukleáris program felszámolásának nyomon követése érdekében - jelentette vasárnap számában a Jomiuri Simbun című japán lap.
Dátum: 2003-08-03 10:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13371
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:40:38.094191, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tokiói és washingtoni kormányforrásokra hivatkozó lapértesülés szerint a japán és amerikai szakértőkön kívül - a dél-koreaiak mellett - orosz és kínai ellenőrök is közreműködnének az észak-koreai misszióban. Minderről azt követően szivárogtak ki információk, hogy pénteken a japán fővárosban tárgyalt John Bolton, a fegyverzetellenőrzési és nemzetközi biztonsági ügyekben illetékes amerikai külügyi államtitkár, s még aznap Észak-Korea hivatalosan is
bejelentette, hogy kész a többoldalú tárgyalásokra nukleáris programjáról.
A szeptember elején Pekingben kezdődő konzultációkon a Jomiuri Simbun értesülései szerint Phenjantól azt fogják követelni, hogy az összes érintett létesítményeire engedje be a nemzetközi ellenőröket. Tokió és Washington is úgy ítélte meg, hogy ezt a feltétel Észak-Korea számára gyorsabban elfogadható lesz, ha az észak-koreai vezetéssel jóval elnézőbb Oroszország és Kína szakemberei is ott lesznek ebben a csoportban. Pekingben az Egyesült Államok és szövetségesei várhatóan következetesen követelni fogják az észak-koreai nukleáris program "visszafordíthatatlan és ellenőrizhető" felszámolását, s ezért minden érintett üzemben ellenőrzéseket kívánnak végrehajtani.
MTI - fidesz.hu