Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megkezdődött az edinburgh-i művészeti fesztivál

A skóciai Edinburgh-ban vasárnap megkezdődött a Nemzetközi Alternatív Fesztivál, a világ egyik legnagyobb művészeti fesztiválja. A megnyitóra fél évvel azután került sor, hogy egy tűzvész több millió fontnyi kárt okozott a világörökség részét képező középkori városnegyedben, ahol a fesztivál számos eseménye is zajlik.


Dátum: 2003-08-03 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13372
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:40:38.399740, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fesztivál vasárnaptól augusztus 25-ig tart, és összesen 1541 bemutató keretében, 668 társulat színeiben 12 940 művész összesen több mint 20 ezer előadását tűzték programra. Ezek a számok rekordnak minősülnek a fesztivál történetében, amelyet ezúttal 57. alkalommal rendeznek meg. Tavaly csaknem egymillióan nézték meg a fesztivált.

A fesztivál jellegzetessége, hogy nem meghívásos alapon rendezik, gyakorlatilag bárki részt vehet rajta, aki jelentkezik. Nem tartanak előválogatásokat sem.

A korábbi fesztiválokhoz hasonlóan ezúttal is a színházi bemutatók vannak legnagyobb számban, az összes előadás 60 százalékát ezek teszik ki. Számos ősbemutatót is tartanak itt. Zenei programot 20 százalékban terveznek, a gyermekprogramok, kiállítások és egyéb bemutatók 20 százalékot tesznek ki. Még a pornóipar is képviselteti magát. Naponta százas nagyságrendű programot rendeznek, ha valaki minden előadást meg akarna nézni, összesen négy évet és 143 napot folyamatosan ezzel kellene eltöltenie.

Az előadások egy része ingyenesen látogatható. A szép skót város központjában tavaly decemberben súlyos tűz pusztított. Ez több millió fontnyi kárt okozott az óvárosban, ahonnan több mint 150 lakost ki kellett telepíteni az elhatalmasodó tűz és a sűrű füst miatt. Számos ódon épület faszerkezete is a lángok martalékává vált, de a legnagyobb nevezetességektől sikerült távol tartani a tüzet.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek