A baloldal megduplázta a panelban élők rezsiköltségeit
A baloldal még a rezsicsökkentés ügyében se bírja ki, hogy ne az indulatokat és a feszültségeket szítsa. Képtelenek az emberek oldalára állni - hangsúlyozza szombati közleményében Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője.
Dátum: 2013-04-20 13:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191128
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:59:45.322845, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\t\xa0Mint írja, a Gyurcsány-Bajnai-kormány, amikor háromszorosára emelte a gáz\xa0 árát és duplájára emelte a villanyárát, se a panelházban élőkre, se másokra nem volt tekintettel. A panelházban élőket a baloldal csak kampány idején szólítgatja, amikor segíthetett volna rajtuk, akkor megduplázta az ő rezsikiadásukat is. Ha rajtuk múlna, ma is eltörölnék a rezsicsökkentést.', 'A Fidesz ezért is folytatja az aláírásgyűjtést, hogy megvédje az embereket a baloldallal és a profitjukat féltő szolgáltatókkal szemben. A Fidesz-kormány éppen a többnyire távhőszolgáltatást használó panelházban élők védelmét tartotta szem előtt, amikor 2011-ben átalakította a távhőszabályozási rendszert. Azóta országszerte egységes a távhő ára, amelyet így a kormány erősenkontrollálni is képes. A hatósági távhőszabályozásnak köszönhető, hogy közel 650 ezer családnak csökkent a kiszolgáltatottsága és vált lehetségessé - a gáz és az áram árának csökkentése mellett - a\xa0 távhő árának 10 százalékos csökkentése is.', 'Ugyancsak a\xa0 nagytársasházakban élőket segíti a szociális közmű törvény azon rendelkezése is, amely a társasház számlatartozás esetén is korlátozza a közös használatú helyiségeik villamosenergia-ellátásból történő kikapcsolását, ha fogyatékkal élő lakója van egy négyszintesnél magasabb társasháznak, akkor sem maradhat áram nélkül a lépcsőház, a folyosó és a lift. Ma is bebizonyosodott, hogy az emberek terheik csökkentése ügyében csak a\xa0\xa0 Fideszre számíthatnak - zárul a közlemény.
']