Belváros: korábban a zöldek javasolták a Kossuth téri faállomány megújítását
A belvárosi Kossuth téri faállomány megújítását a zöldek javasolták a 2010-es parkrendezési elképzelések során, a mostani tervek szerint sokkal nagyobb lesz a zöldterület - közölte Puskás András (Fidesz-KDNP), az V. kerület alpolgármestere szombaton az MTI-vel.
Dátum: 2013-04-20 16:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=191135
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:59:47.868672, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A zöldek, a Levegő Munkacsoport annak idején "magas számú" beteg fa kivágását, a park faállományának megújítását javasolta. Az akkor tervezett mélygarázs miatt több egészséges fát vágtak volna ki, mint a mostani tervek alapján - mondta Puskás András.
Kitért arra is, hogy a 2010-es tervek szerint kevesebb területet érintett volna az átalakítás, hiszen az akkori tervek csak az ott lévő villamospályán belüli terület megújításáról szóltak. A mostani tervek szerint sokkal nagyobb lesz a zöldterület - magyarázta.
Puskás András közölte azt is, hogy több egészséges fa marad meg a téren, mint amennyit 2010-es tervek alapján őriztek volna meg.