Mozdoki robbantás: Bászájev a háttérben?
Feltehetően Sámil Bászájev szakadár csecsen hadúr rendelte meg a péntek este Mozdokban végrehajtott öngyilkos merényletet, amely 50 ember életét oltotta ki - közölték vasárnap az Oroszországhoz tartozó, Csecsenfölddel határos észak-kaukázusi köztársaságban.
Dátum: 2003-08-03 15:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13373
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:40:38.682078, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az észak-oszétföldi városban péntek este két öngyilkos merénylő egy robbanóanyaggal megrakott teherautóval a katonai kórház kapujának hajtott, majd azt áttörve levegőbe röpítette a háromemeletes téglaépületet.
A legfrissebb közlés szerint 1,5 tonna trotilnak megfelelő erejű detonáció történt, amely szinte földig rombolta a kórházat. Megállapították, hogy a Kamazon salétrom, alumíniumpor és dízelolaj keverékéből álló robbanóanyag volt.
A mentési munkálatokat vasárnap délelőtt befejezték, 50 holttestet emeltek ki a törmelékből. A sebesültek száma 82, közülük több katona állapota súlyos. A 36 órán át tartott mentésben több mint ezren vettek részt. A halottakat vasárnap Mozdokban eltemették.
A mozdoki járásban két nappal a robbantás után nyugodt volt a helyzet - közölte a járási adminisztráció elnöke. Hozzátette, hogy a járásba irányuló forgalmat korlátozták, és a biztonsági erők minden járművet ellenőriznek.
Sztanyiszlav Iljaszov csecsen ügyekért felelős miniszter vasárnap közölte, már kiderítették, hogy kik tervelték ki a merényletet, ugyanazok, akik korábban Moszkvában, Volgodonszkban, Groznijban és már orosz városokban is szerveztek terrorista támadásokat. - A titkos szolgálatok név szerint ismerik a szervezőket, és most az a feladatunk, hogy megsemmisítsük a bűnösöket - mondta Iljaszov. Leszögezte: a Kreml nem változtatja meg álláspontját a Csecsen Köztársaság különféle "politikai képződményeivel" kapcsolatban; Moszkva megkeményíti a terroristákkal és bandita különítményekkel szembeni magatartását.
Mint az orosz katonai főügyészség bejelentette: őrizetbe vették a mozdoki katonai kórház biztonságáért felelős Artur Arakeljan alezredest, akit parancs megszegése és bűnös hanyagság miatt a merénylet gyanúsítottjaként kezelnek.
Szergej Ivanov védelmi miniszter szombaton kijelentette, a tragédia azért következhetett be, mert nem hajtották végre a Mozdokra vonatkozó különleges katonai utasításokat, a katonai kórház bejáratánál a merénylet időpontjában nem volt olyan berendezés, amely a járművek feltartóztatását szolgálja.
MTI - fidesz.hu